Elengedhetetlen a folyamatos továbbképzés
Egy orvosi cég életében elengedhetetlen a folyamatos továbbképzés. Ideális az, ha vezetők között vannak nem csak résztvevői, hanem szervezői is tudományos rendezvényeknek.
Andrológia, urológia és nőgyógyászat
PhD doktori fokozattal az oktatásért
Dr. Benyó Mátyás
Dr. Benyó Mátyás a Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke, a Magyar Andrológiai Társaság titkára, valamint az Európai Urológus Társaság, Járóbeteg Urológiai Szekciójának vezetőségi tagja.
Ennek köszönhetően Benyó doktor a Magyar Andrológiai Társaság és a Magyar Szexuális Medicina Társaság éves kongresszusainak a szervezője évek óta.
Molnár doktornő és Dócs doktor
Molnár doktornő és Dócs doktor is rendszeresen vesznek részt, illetve tartanak előadást hazai és nemzetközi szakmai kongresszusokon. A kutatási múlt elengedhetetlen volt a PhD fokozatok megszerzéséhez. Jelenleg is része a FertiMed BT egy alakuló, a meddőségi ellátás javítását célzó kutatási konzorciumnak. A cég tevékenységében a fiatalok egészségnevelése is fontos. A Tóth Árpád Gimnáziumban elsősegély szakkört is tartottak cégünk dolgozói, valamint a Szülői Munkaközösség által szervezett Egészséghét rendezvényen is több, nagy érdeklődésnek örvendő izgalmas előadást is tartottak.
A FertiMed BT rendszeresen tart felkérésre cégeknek egészségügyi szakmai képzéseket andrológia, urológia és nőgyógyászat témakörben.
Az oktatásról, képzésekről képekben
A Magyar Szexuális Medicina Társaság X. Jubileumi Konferenciája
2025. augusztus 29–30. között a budapesti Mercure Castle Hill Hotelben került megrendezésre a Magyar Szexuális Medicina Társaság X. Jubileumi Konferenciája, amelyet Dr. Benyó Mátyás, a Társaság elnöke és a FertiMed Magánrendelő vezető orvosa szervezett.
A rangos, több mint tíz szakterületet érintő interdiszciplináris esemény kiemelt témái között szerepeltek a szexuális edukáció, a férfi és női szexuális funkciózavarok, a reprodukciós egészség, a robotsebészet és a mesterséges intelligencia alkalmazása a szexuális medicinában.
A konferencián előadást tartott a FertiMed két orvosa, Dr. Molnár Zsuzsanna PhD és Dr. Dócs János PhD, míg Dr. Barkóczi Alexandra, a rendelő új urológus szakorvosa résztvevőként vett részt a rendezvényen. A szakdolgozói csapatot Debreceni Szabó Ilona és Kovács Andrea képviselték.
A rendezvény magas szakmai színvonalát a multidiszciplináris megközelítés, a hazai és nemzetközi előadók jelenléte, valamint a tudományos együttműködések erősítése jellemezte.
A FertiMed Magánrendelő számára ez az esemény újabb bizonyítéka annak, hogy a páciensek ellátása mögött nemcsak elhivatottság, hanem folyamatos tudományos fejlődés és nemzetközi szakmai kapcsolatépítés áll.
Reproduktív edukáció és családtervezés tanfolyam
A Magyar Szexuális Medicina Társaság szervezésében, Dr. Benyó Mátyás (a Társaság elnöke és a FertiMed BT vezető orvosa) és Dr. Sipos Miklós (a Semmelweis Egyetem Asszisztált Reprodukciós Központjának igazgatója) szakmai együttműködésével került megrendezésre a Reproduktív edukáció és családtervezés tanfolyam 2025. augusztus 29-én, a budapesti Mercure Castle Hill Hotelben.
A rendezvény célja a fiatalok egészséges fejlődését támogató, hiteles és korszerű szexuális edukáció elősegítése volt. A program interdiszciplináris megközelítéssel mutatta be a reproduktív egészség biológiai, pszichológiai és kommunikációs aspektusait, valamint az iskolai
A rendezvény különlegessége, hogy ingyenesen biztosított részvételi lehetőséget pedagógusok, iskolapszichológusok, védőnők és orvosok számára. Orvosaink (Dr. Benyó Mátyás és Dr. Molnár Zsuzsanna) aktív részvétele ezzel is kifejezte a FertiMed BT társadalmi felelősségvállalását és elkötelezettségét a jövő generációk egészségtudatos szemléletformálása iránt.
A tanfolyam sikeresen erősítette a szakmai párbeszédet a reproduktív egészség, a szexuális nevelés és a családtervezés témaköreiben, hozzájárulva ahhoz, hogy a fiatalokhoz hiteles, tudományosan megalapozott információk jussanak el.
Szakmai tanulmányút és előadás Dél-Afrikában
Dr. Benyó Mátyás, a FertiMed Magánrendelő andrológus–urológus szakorvosa, a Magyar Szexuális Medicina Társaság elnöke 2025 szeptemberében tíznapos szakmai tanulmányúton vett részt a dél-afrikai The Urology Hospital intézményében (Pretoria), valamint meghívott előadóként szerepelt az Expertise in South African Urology (ESAU) kongresszuson.
A tanulmányút során lehetőség nyílt a robotsebészet, az andrológia és a korszerű ambuláns urológiai ellátás dél-afrikai gyakorlatának megismerésére. A program középpontjában a robot-asszisztált prosztata- és endoszkópos műtétek megfigyelése, valamint a nemzetközi tapasztalatcsere állt.
A tanulmányút során lehetőség nyílt a robotsebészet, az andrológia és a korszerű ambuláns urológiai ellátás dél-afrikai gyakorlatának megismerésére. A program középpontjában a robot-asszisztált prosztata- és endoszkópos műtétek megfigyelése, valamint a nemzetközi tapasztalatcsere állt.
A látogatás során megismerhette a dél-afrikai egészségügyi rendszer sajátosságait, és betekintést nyert abba, hogyan képesek a helyi szakemberek a korlátozott erőforrások mellett is magas színvonalú ellátást biztosítani.
A sikeres előadás eredményeként Dr. Benyó Mátyás meghívást kapott a 2025-ös fokvárosi ESAU kongresszusra is, ahol az ambuláns urológiai ellátás nemzetközi irányairól tart majd előadást.
A látogatás során megismerhette a dél-afrikai egészségügyi rendszer sajátosságait, és betekintést nyert abba, hogyan képesek a helyi szakemberek a korlátozott erőforrások mellett is magas színvonalú ellátást biztosítani.
A sikeres előadás eredményeként Dr. Benyó Mátyás meghívást kapott a 2025-ös fokvárosi ESAU kongresszusra is, ahol az ambuláns urológiai ellátás nemzetközi irányairól tart majd előadást.




























