Barkóczi Alexandra - urológus szakorvos
Fertimed bt. - Urológia

Dr. Barkóczi Alexandra

Urológus szakorvos
Urológusként célom, hogy pácienseim számára korszerű diagnosztikai és kezelési lehetőségeket biztosítsak, nyugodt és bizalmi légkörben.

Bemutatkozás

Ismerjen meg!

Barkóczi Alexandra vagyok urológus szakorvos. 2019-ben végeztem a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karàn, majd a Debreceni Egyetem Urológiai Klinikáján kezdtem meg a képzésem, ahol azóta is dolgozom. Ezidő alatt széleskörű ismeretekre tehettem szert az urológiai betegségek kivizsgálásával, kezelésével, megelőzésével kapcsolatban. 2025-ben nemzetközi urológiai szakvizsgát tettem, emellett 2021 óta PhD hallgatóként a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola keretein belül disszertációmban a vesedaganatok képalkotó és véráramlástani vizsgálataival foglalkozom.

Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, emiatt rendszeresen veszek részt országos és nemzetközi konferenciákon, képzéseken egyaránt.

Érdeklődési területeim közé tartozik az urogynecologia, a női illetve férfi vizelet tartási/tárolási és ürítési tünetek kivizsgálása és kezelése. Klinikai munkám során emellett gyakorlatot szereztem az urológia minden területén.

Urológusként célom, hogy pácienseim számára korszerű diagnosztikai és kezelési lehetőségeket biztosítsak, nyugodt és bizalmi légkörben. A vizsgálatok során kiemelten fontosnak tartom a precizitást, a diszkréciót, valamint a részletes tájékoztatást, hogy mindenki  számára érthető formában megbeszéljük a felmerülő problémát és a lehetséges megoldásokat.
Rendelésemen a hangsúlyt a személyre szabott ellátásra helyezem, legyen szó szűrésről, panaszok kivizsgálásáról vagy hosszabb távú gondozásról.

Dr. Barkóczi Alexandra

Amennyiben Önnek az alábbi témakörökben merülnek fel kérdései, vagy szüksége van szakértői segítségre, forduljon hozzám bizalommal!

  • prosztatagyulladás, vizelési panaszok
  • herefájdalom, herevízsérv (hydrokele), herevisszértágulat (varicokele), tapintható here és
  • mellékhere elváltozások
  • libidóproblémák, merevedési zavarok, korai magömlés
  • urológiai daganatos megbetegedések
  • vese, húgyvezeték és hólyagkövesség
  • jóindulatú prosztata megnagyobbodás, vizelési nehezítettség
  • prosztatarák szűrés és kezelés
  • a hímvesszőn és a herezacskón lévő elváltozások
  • vizelet inkontinencia különböző formáinak kivizsgálása és kezelése
  • konzultáció és másodvéleményezés hozott lelek alapján
Viszgálati és egyéb díjak

Árlista

Urológiai vizsgálat

Panaszokkal, fennálló betegséggel, leletekkel kapcsolatos első konzultáció

Panaszok, kórtörténet rögzítése, urológiai fizikális szakvizsgálat, urológiai szervek ultrahangos vizsgálata

3 hónapon belül

Panaszok, kórtörténet rögzítése, urológiai fizikális szakvizsgálat, urológiai szervek ultrahangos vizsgálata, totál PSA (prosztata specifikus antigén) pontos értékének meghatározása immunkémiai módszerrel, lelet kiküldése értékeléssel

Receptírás

Recept felírás saját betegnek • 5.000 Ft

Laboratóriumi vizsgálatok

Humán Papillomavírus vizsgálata

Ureaplasma Urealyticum + Chlamydia Trachomatis + Neisseria Gonorrhoeae + Mycoplasma Genitalium

Vesekő analízis

Totál PSA (prosztata specifikus antigén) pontos értékének meghatározása immunkémiai módszerrel

Vizsgálatok - konzultációk

Rendelési idő

Szerda: 16:00 – 20:00

A rendelési idő ünnepnapok, szakmai rendezvények és szabadság miatt változhat! Erről facebook oldalunkon tájékozódhat.

Előjegyzés: 
+36 20 514 0211
A fenti szám hétköznapokon 11:00 és 15:00 között hívható.
fertimed.bt@gmail.com
Cívis Egészségház 4027 Debrecen, Dózsa György utca 25.  1. emelet 17-es rendelő.

A magánrendelés ÁNTSZ engedély száma HB-03/NEO/1184-7/2023; ágazati azonosító: 001074678

Bejelentkezéssel, kérdésekkel, üzenetekkel és egyéb kapcsolati információkkal összefüggésben fekeresheti  kapcsolati oldalunkat!